Legfrissebb bejegyzések:
2015-11-25
Innováció és hagyomány a Bokrétában | részletek
A pályázat a Bokréta Művészeti Iskola tanulóinak a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységét, emellett a szabadidő hasznos eltöltését, az egészséges életmód elsajátítását annak népszerűsítését és...
2015-11-20
A Regéci vár fejlesztésének műszaki zárása | részletek
2015. november 13. Regéc Község Önkormányzata "A REGÉCI VÁR, AHOL II. RÁKÓCZI FERENC FEJEDELEM A GYERMEKKORÁT TÖLTÖTTE" PROJEKT INDULÁSA SAJTÓKÖZLEMÉNY A PROJEKT...
2015-11-03
Egri Érseki Palota Látogatóközpont | részletek
Bepillantás a püspök sekrestyéjébe, dolgozószobájába, kincstárába, képtárába, és könyvtárába kiállítás XVI. Benedek pápa szerint „a művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a...
» minden bejegyzés
logó tervezés

Új Érdekességek


Székelykapuk


Honnan származnak, hogyan készülnek, kik készítették és miért?
Milyen helye van a mai világban?
Erről találunk írást Sarudi Sebestyén József tollából, Olasz Ferenc Székelykapuk című könyvében. (Hunnia Filmstúdió Vállalat, 1989)
Néhány részben megosztom önökkel az írást.
 
A Galambbúgos nagykapuk

"A kapu dísze az életnek.
Az élet mindaz, ami a kapun belül van.
Az életet bekerítik,
Hogy ne álljon pusztán a világ csúfjára..."
Szinte Gábor

Kapuk. Őrt álló díszesen faragott, galambbúgos, fedett kapuk földbe gyökerezett kapulábakkal Szejkefürdőn. Székelyföldi falvakból "elzarándokolt" kapuk Orbán Balázs sírjánál- ellenfényben.

Székelyföld leírójának sírját vigyázzák, aki a legelsők között adott hírt a székelykapukról, s aki így írt az európai "népi építészet" e sajátságos, különlegesen egyedi, kárpát-medencei remekéről: "...E kapuk inkább ékítményül, mint szükségből állanak ott. Mert a székelynek hagyományos vendégszeretete nem engedi meg a kapu bezárását; tárva-nyitva van az boldog, boldogtalan előtt, mint a székelyek nyílt, emberszerető szíve, s ezt akarják kifejezni a kapu szemöldökre felvésett ily feliratok: 'Béke a belépőkre, Áldás a kimenőkre'...".

No de lássuk, valójában milyenek is ezek az Erdély-szerte ma még fellelhető fedett kapuépítmények, mit tudunk eredetükről, keletkezésük valószínű körülményeiről, idejéről. S vajon mit jelent ma a kapu, egy kapuállítás az Európa különböző tájain éledő új etnikai reneszánsz jelenségeit látva, amikor magyarként is az egyre növekvő hagyomány tiszteletnek és új, hagyományőrző szervezetek születésének lehetünk kétkedő szemtanúi, cselekvő részesei. Mind többen keresik a múlt értékeit, kutatják, gyűjtik sok más mellett a népművészet, a népi kultúra, a népi építészet szellemi és tárgyi emlékeit. Múlt századi, e század eleji kutatók munkái nyomán vagy azok ellenére új, esetleg megújított elméletek születnek a tárgyak eredetére vonatkozóan.

Sokakat foglalkoztatott és izgat ma is ez az általánosan "székelykapunak" nevezett építmény. Orbán Balázs első híradása, s néhány alapvetően jó észrevétele, megállapítása után az eredetkérdés ragadta el nyomban a kutatói fantáziát. Ahogy Szabó T. Attila írja:

"...A székely ház és telek kérdésével foglalkozva jóval távolabbi összefüggéseket vélt felfedezni Huszka József, mikor az itt szóban forgó kapufajtának közel- és távol-keleti eredeztetése mellett még messzibb múltba révedező bibliai és föníciai kapcsolatok felvetésétől sem idegenkedett." Huszkával együtt néhányan ma is kultikus eredetűnek tartják a fedett kapukat, és indiai, japán, kínai kapuépítményekre, vagy az ókori szasszanida- perzsa palotákba vezető kapukra hivatkoznak, mint formai elődökre. Teszik, ezt figyelmen kívül hagyva a ma ismert nagykapuk szerkezeti sajátosságait. Szinte Gábor gondos, részletes helyszíni felmerésekre alapozott, jórészt leíró munkája vitte azután jóval előbbre az ilyen vonatkozású néprajzi kutatómunkát, aki felismerve a kapuk szerkezeti jellemzőinek fontosságát. Orbán Balázs véleményének ismeretében a galambbúgos nagykaput a cinteremkapuktól (temetőkapu) származtatta. Erre a következtetésre jutott annak ellenére, hogy a nagykapu funkcionálisan összetett, hiszen eltérően a cinteremkapuktól mind a gyalogosok, mind a szekerek külön bejárását lehetővé teszi. Győrffy István, majd hozzá hasonlóan Cs. Sebestyén Károly is a határőrvédelmet biztosító gyepkapuk, falukapuk, leszármazottjának tartotta a székelykaput. Viski Károly, a modern magyar néprajztudomány egyik úttörője, megalapozója, komplex vizsgálatai nyomán először hívta fel a figyelmet a hasonló jellegű nyugat-európai, faszerkezetű nagykapukra, és a régi molnárok ácsmesterségben, fafaragásban való jártasságát hangsúlyozva a várak, az elővárként épített fapalánkok, a huszárvárak fakapuit jelölte meg előképként. Az utóbbi két évtizedben Szabó T. Attila levéltári kutatásaival más oldalról közelítette meg az eredetkérdést. A levéltárakban őrzött egykori birtokösszeírások, s udvarházak leltárai "vallatása" során kiderült, hogy galambbúgos nagykapuró1 mar 1632-ben és 1636-ban történeti forrásaink tudósítanak. Ennek, s a többi írásos adatnak, valamint az addigra már közölt, illetve a még meglévő kapuknak ismeretében így fogalmazta meg véleményét: "...mint ahogy a vidéki udvarház-kapu valószínűleg a középkori várkapu fejleményéül tekinthető, éppen úgy ilyen utódot kell látnunk, az un. székelykapuban is: az udvarház-kapuk késői utódját".

B. Nagy Margit a korábbi kutatások eredményeire támaszkodva más megállapításra jutott. Az Erdélyben ismert összes kapufajta számbavétele és osztályozása után a legegyszerűbb kétszárnyú "leveles kapukból" származtatta több fejlődési fokozaton, bonyolultabb szerkezetű kapufajtákon keresztül a galambbúgos nagykaput.

A kapukra vonatkozó irodalmat áttekintve úgy tűnik, hogy kevesen és alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak a fedett, kötött kapuk szerkezeti sajátosságaival, összeépítésének és felállításának körülményeivel, s ezek mesterségi vonatkozásaival. Vegyük szemügyre most ilyen szempontok alapján ezt a sok vitára okot adó építményt. A kapuknak alapvető használati és szerkezeti követelményeknek kellett és kell megfelelniük. Az adott helytől és időtől függően kialakult számos típus gyalogbejárónak és kocsibehajtónak épült külön-külön vagy egybeszerkesztve, fedés nélkül vagy tetővel. Ezek lehettek egyszerű leveles, esetleg fedett, kicsi gyalogkapuk, "uccaajtók", melyeket földbe ásva vagy megtámogatva, talpára állítottak fel. A szekérbejáró a gyalogkapu mellé, vagy távolabb került. Ilyen esetben kapusasokat, sasfákat, kapubálványokat ástak le, és azokra erősítették a deszkázott kapuszárnyakat. Ezek a gyalog- és kocsibejárók alacsonyak voltak és különösebb merevítést, megtámasztást nem igenyeltek. A szerkezeti megoldás is egyszerű, különbözőképpen megmunkált faanyagból könnyen kivitelezhető volt. Az ilyen kapufajta tekinthető lényegében, ahogy dr. Kós Károly megfogalmazta, a kerítés elmozdítható részének. A kötött, kicsi és nagykapuk azonban jóval bonyolultabbak, olyan ácsszerkezetű önálló építmények, melyeket már aligha tarthatunk mozdítható kerítésszakasznak. A kétosztatú, fedett nagykapuk megépítéséhez több, kifejezetten statikai, szerkesztési ismeretre, mesterségbeli fogasra, tapasztalatra volt szükség.

Helyszíni felmerései nyomán már Szinte Gábor megállapította, hogy a kapuk főbb elemeinek méretei, a teljes és rész- (szelességi, magassági) méretek arányosan összefüggenek és kiszerkeszthetőek. "...A gyakorlati kivitel olyan aranyokat teremtett, amelyeknek betartása egy sablonra vezet. Kiindulás a kör, a melynek sugara 1 öl..." E kör egy négyzetbe rajzolható, melynek minden oldala 2 öl, s ha ezt a kocsibehajtó kaput adó négyzetet 45°-kal elforgatjuk, az kimetszi a könyökök helyét. Anélkül, hogy a szerkesztés módját tovább részleteznénk, ebből következően első lépésként egy olyan sablon elkészítése szükséges, mely tartalmazza az összes lényeges alapméretet. Ezek segítségével az egyes elemek levágása, a kötések helyének kijelölése, kivésése után állítható össze vízszintes helyzetben a kapu. A galambbúgos nagykapu statikai szempontból síkbeli, merevített szerkezet. Merevítőként a szemöldökgerendát -sapkafát, koszorúfát -és a kapulábakat -kapuzábét -összekötő könyökfák -hónaljkötések -szolgálnak. A csapolások, beeresztések és a faszeges rögzítések révén a három kapuláb és a szemöldökgerenda kapcsolata sarokmerev, ezért kötött a kapu. Csak így, az egyes elemek biztonságos összekötése révén lehet az összeszerelt kaput torzulásmentesen a helyére támogatni vagy emelni. Éppen ezért feltételezhető, hogy túl sok, kötés nélküli nagykaput nem állítottak, hiszen kellő merevítés hiányában mar a felállítás közben könnyen sérülhettek, a helyükön pedig rövidebb ideig tűrték a természeti és a használat közbeni igénybevételt. A könyökfa tehát szerkezeti és formai szempontból egyaránt jellegzetes és szükséges része a fedett, kötött nagykapuknak. Ez a szerkezeti elem, kötési mód jól ismert és használatos a különböző torony-, állvány-, fedélszerkezetek, tehát az alapvetően ácsszerkezetek esetében meg ma is. Egyrészt merevíti a kapcsoland6 elemeket, másrészt a fesztávok csökkentése révén a szemöldökgerenda, vagy más esetekben a talp-, szelemengerenda teherbírását növeli.

A kapukat főleg jó minőségű cserefából, tölgyfából, ritkábban fenyőfából készítettek. A kapulábak vastagabban, megmunkálatlanul hagyott alsó végei kerültek jó melyre a földbe, s ez a kedvezőbb súlyeloszlás miatt állékonyabbá tette a kapukat. Udvarhelyszeki, sóvidéki kapufaragók beszelik a kapuállításról: "...Fekszik a földön a kapu, s egyetlen szakembernek, az ácsnak az irányításával elhelyezkednek, főleg a koszorúfa, kontyfa mentén. Onnan kell emelni ...mikor aztán az ácsmester vezényel: hó-rukk, he-rupp!" egyet-egyet emelnek, s amikor olyan magasságig emelik, a karmagasságon felül, akkor támaszokat tesznek, hogy vissza ne zuhanjon, ha esetleg megcsúsznék valami. Azt a támaszt addig bennebb teszik, s emelik addig, amíg függőleges helyzetbe kerül a kapu. ...
A régi, hagyományos állítás úgy vót, hogy...egy méter kellett hogy legyen a hossza a csutaknak a fődbe. Összeszerelődött a fődön, s akkor embererővel a lyukakba belecsúsztatva állították fel. Rudakkal kikötötték, ahogy megkapta az egyensúlyt, s akkor kezdték elföldelni." Az így helyére támogatott szerkezetre rakták fel a tetőszéket, vagy a fedett galambbúgot, valamint a két vagy három rácsos, lécezett kapuszárnyat. A fedés az esővíz, a hó korhasztó hatása ellen védi a faanyagot, míg a kapura nehezed6 szélterhek miatt a nyílószárnyak felső részükön áttörtek. A galambbúggal vagy anélkül kialakított, két végén kontyolt tetőkre zsindely-, drányica-, esetleg "facserép-", később néhol égetett, agyag cserépfedés került. A régebb sövényből font ajtó- és kapuszárnyakat vesszővel vagy kötélgúzzsal rögzítették a kapulábakhoz. Később már cser-, tölgy-, bükk-, fenyő- deszkából készítették a hevederezett, tömör ajtószárnyat és az előbb egy, majd később két, alul deszkás, felül léces nagykapuszárnyat. A kétszárnyú nagykapu elterjedését követően szinte kizárólag a kovácsoltvas hevedereket, pántokat, sarokvasakat alkalmaztak, a korábbi kevésbé tartós facsapok, perselyek, fahevederek helyett. Meg kell említenünk a kapuk még egy fontos részét: a különféle, sok helyen ma is használatos fazárakat, melyeket oly nagy leleménnyel készítettek a faragókedvű székely emberek. A kapu jelentős tartozéka volt az "életnek". Gondoskodtak a fennmaradásáról, hiszen a korabeli leltárokból az is kiderül, hogy gyakran javították, s ha a kapulábak alsó végei elkorhadtak, akkor azokat levágták és "ráklábakkal" pótolták, sőt a felhasznált faanyagot a nagyobb időtállóság érdekében egyes helyeken trágyalében áztatva tartósították.

A fedett, kötött kapu egy tiszta ácsszerkezetű építmény, amint ez az előbbiekből is kiderül. Ennélfogva rokonságát is az alkotó mesterség, más hasonló tulajdonságokkal rendelkező, épített szerkezetei között kell keresnünk. Kialakulásuk szempontjából nem valószinű a B. Nagy Margit által megfogalmazott, az egyszerű leveles kapuktól származtatás ténye, olyan természetes kapcsolat, vagyis egy időrendbeli fejlődési sor megléte, melynek elején a leveles, s a végén a fedett, kötött nagykaput tálalnánk: bizonyára egyidejűleg léteztek az említett kaputípusok, illetve azok területenkénti változatai, kapcsolódva a korabeli társadalom hierarchiájának megfelelő rétegekhez, esetleg népcsoportokhoz. Valószínűleg mindenik típusnak megvan az önálló előtörténete, természetesen nem zárva ki az egymásra hatás lehetőségeit. Ezt látszik megerősíteni az is, amit a kortárs kapuállítók, mesterek elmondanak egyes újabb keletű kapukról: "Olyan kapu, amelyik a népi stílustól idegen, elég van. összevissza tarkabarkázzák, minden apró-cseprő dologgal cicomázzák, de nem az a masszív faragás. Hat azoknak jó, mert azt mondják, tarkabarka díszítés van rajta, jó sok minden van rajta. ..." Silány kapukat azelőtt is készítettek. A szerkezetileg hiányos, helytelen, nem ácsmesterek, esetleg kontárok által összerótt kapuutánzatok nem tekinthetők külön típusoknak. A nagykapuk kialakulásában az olyan jellegűek, mint a kötés nélkül valók nem egyes fejlődési fokozatot jelentenek, hanem jobb esetben félresikerült próbálkozások.

Idézzük ismét az egyik udvarhelyszéki kapufaragót: "A kapu három főrészből áll. Elsősorban ugye, az oszlopok, második sorban az összekötő, úgy nevezzük, kontyfa, a harmadik főrész pedig a hónaljkötések. Ezek képezik, mondjuk a fő témát. Erre osztán jönnek a nyílók reá s a fedélzet, a tető..." Ilyenek tehát a ma is álló székelykapuk. A Szabó T. Attila áltaI közölt levéltári forrásokból ugyanilyennek ismerjük meg a XVII.-XVIII. sz.-i udvarházak előtt álló nagykapukat is. "...1636: Az sövényfalui udvarház elsőben bemenvén vagyon nagy öreg festett három temérdek oszlopokon álló kötött galambbúgos kapuja zsindelyes, mely kapunak deszkázatját mostan építgették..." A százhúsz-egynehány településen álló XVII-XVIII. sz.-i udvarház-kapu meglétét bizonyító történeti forrásanyagot feldolgozva már mintegy évtizeddel ezelőtt Szab6 T. Attila így nyilatkozott:

"...Az udvarház-kaput nehéz volna az egyszerű, kétosztású leveleskaputól kiindulva eredeztetnünk akkor, amikor történeti adataink sorában a fogarasföldi Kucsulátáról 1632-ből eddig legrégebbi ismert egyik udvarház-kapu szűkszavú, majd utána az udvarhelyszéki Siménfalva 1636-beli egyik udvarház-kapujának valamivel részletezőbb leírása már a legfejlettebb két egységből álló, zsindelyfedeles, galambbúgos kaputípust állítja elénk.

Sajnos nincsen meg jóval későbbről sem az erdélyi jobbágy- és zsellértelkek kapuiról szóló leírás, meg kevésbé ábrázolás, így csak bizonytalankodva kockáztathatjuk meg azt a feltevést, hogy népi környezetben a fejlődés talán valóban úgy indulhatott meg, és az egyszerűbb típusok kialakulásának fokán úgy folyhatott le, ahogy azt B. Nagy Margit megrajzolta, a népi galambbúgos kapuforma kialakulásába azonban minden valószínűséggel belejátszhatott a középkori varkapuktól aligha függetleníthető főúri-nemesi udvarház-kapuban önként kínálkozó minta, illetőleg a tőle kisugárzó hatás is. Térjünk vissza azonban az ácsmesterséget érintő, már felvetett gondolatokhoz. Ez a mesterség bizonyosan egyidős a magának, a földfelszínre házat, hajlékot, fedelet epitő emberrel. A ház funkciójának fokozatos differenciálódásával, a reprezentatívabb, közösségi célú épületek emelése iránti igények növekedésével együtt gyarapodtak az adott kornak megfelelő tudományos, technikai ismeretek, melyek többek között az építőmesterség fejlődését is elősegítették. Sokat tudunk az ókor, a középkor építő-, kőfaragómestereiről, akik szerkesztési ismereteiket a geometriára alapozták, s munkáik során a különböző a szerkezetek állékonyságára vonatkozó bőséges tapasztalataik révén egyre biztosabb, hatékonyabb építő gyakorlatra tettek szert. Ezek ismeretét, s mesterségbeli fogásaikban való alkalmazását nem tagadhatjuk meg a korabeli ácsoktól sem. Különösen nem, ha az első, történeti forrásokban is említett galambbúgos nagykapukkal rokon olyan emlékekre gondolunk; mint a karpát-medencei faépítészet, ácsmesterség XVII-XVIII. sz.-i egyik csúcsteljesítményeként értékelhető fa haranglábak. Emellett nem szabad elfelejtkeznünk a lenyűgöző, monumentális, néhol még álló gótikus, barokk fa fedelszerkezetekről sem. Ismerjük a gótika korában épített várak kaputornyainak gyalog- és kocsibejáróit, melyek mind használati, mind formai szempontból hasonlóak a fedett, kötött kapukhoz. Az egykori várábrázolásokon is felfedezhetünk hasonló formájú, néhol építmény alatti átjárást biztosító, másutt szabadon álló, fedett, kötött fakapukat. Nem lehet véletlen, hogy éppen a Békés megyei ajtósi családból származó Albrecht Dürer művein láthatunk ilyen kapukat. Magyarországon a tatárjárás után IV. Béla rendeleteire kezdődött meg a kővárak építése. A korábban emelt faerődítmények, "palánkok", továbbá a késő középkori kővárakhoz épített elővárak, "huszárvárak" is bírtak kapukkal- valószínűleg hasonló kötött felépítésűekkel -, s ha ezek egy-egy esetben, védelmi okokból egy kapuépítmény vagy torony földszintjén keresztüli átjárást tettek lehetővé, akkor szerkezetileg a fedett kapukhoz hasonló bejáratok adódtak. Ezek későbbi leszármazottainak tarthatjuk a sziléziai XVIII. sz.-i, telekhatáron álló gazdasági épület áthajtóját számos, Bulgária egyes településein előforduló házkapukkal egyetemben. Az előbbiekben már tárgyalt könyökfának itt nemcsak merevítő, hanem fesztávcsökkentő szerepe is van, s a kötött kapuk lezárásának sokszögre szerkeszthet6 íve, melyet néhány kutató erőltetettnek tartott, egyszerűen a hónaljkötések helyének gyakorlatias megválasztásából következik. Nehezen eldönthető, hogy mikor épülhettek az "első" fedett, kötött kapuk. Annyi az eddig leírtakból is kitűnik, hogy a készítésükhöz szükséges mesterségbeli tudás már a XIII. század elején is adott lehetett.

Viski Károly kutatásai nyomán köztudott, hogy ez a kapufajta ismert volt Európa más területein is. Ő német példákat közölt, de tudjuk, álltak ilyen építmények Csehországban, a magyarországi Felföldön, s a Szörénységben is. Tóth János bulgáriai szekelykapukról számolt be, melyeket véleménye szerint török rabságba hurcolt magyarországi ácsmesterek készíthettek. Ha egészében Kós Károly sommás véleményét, miszerint a székelykapu a német gótikának köszönhetően alakult ki, nem is fogadhatjuk el, az több mint valószínű, hogy a XII. század közepétől Magyarországra települő szászoknak és más nyugat-európai nemzetbelieknek szerepük lehetett a karpát-medencei faépítészet fejlődésében, magas színvonalra emelésében.

Történeti forrásaink a fedett kapukra vonatkozón csak a XVII. század első harmadától, de gyakori, részletesebb leírásokkal a XVIII. század elejétől szolgáltatnak hitelt érdemlő adatokat. Mégsem jelenthetjük ki azonban azt, hogy a XIV-XV. sz.-i Magyarországon ilyen vagy ezekhez hasonlító kapuk nem létezhettek, hiszen a XV-XVI. sz.-i mar említett várábrázolások a fedett, kötött felépítésű nagykapuk meglétét bizonyítják. Egy, az 1567-ik évből származó regestrum a székelyföldi falvakban található kapukról és azok számáról tudósít. A regestrum adatai valószínűleg a ma álló emlékekkel egyezően megszerkesztett kapukra is vonatkoznak. Ezt az 1673-ban épített mikházai galambbúgos nagykapu kiforrott, monumentális, tökéletes szerkezeti és formai megoldása, valamint az 1636-ban Simenfalván elég részletesen, pontosan leirt öreg, mindenestül jó és ép galambbúgos, zsindelyes kapu megléte egyértelműen igazolja.

Amikor Orbán Balázs a múlt század hatvanas éveinek végén közzétette hatalmas, leíró munkájának első kötetét, szinte az első oldalakon, az udvarhelyszéki települések bemutatását az akkor még nagyobb számban megtalálható pompázatos kapuk dicséretével kezdte. Ma bejárva a székelyföldi falvakat, hasonlóképpen úgy tapasztalható, hogy bár az egyes, eltérő természeti, környezeti s részben különböző etnikai adottságú területeken településszerkezeti szempontból különbözőképpen végbement organikus fejlődés ellenére a települések arculatát hagyományosan a magasabb, kiemelkedő helyre épített templomok, valamint a galambbúgos nagykapuk, az osszefüggő egyszerű, leveles kapukkal ellátott deszkakerítések sora. A mögöttük lévő magas kontyolt tetős házak -helyenként esztergált tornáccal -, s az esetleg még latszó, rendszerint keresztben álló hatalmas csűrök alkotta utcakép, határozza meg.
Az eltérő fejlődés természetesen a kapukra is áll, hiszen különfélék a háromszéki, a csíki, a gyergyói nagykapuk és mások az udvarhelyszékiek vagy a sóvidekiek, ahogy ezt ismét a kapufaragóktól halljuk: "...Háromszéken, eltérően a többi vidéktől, mindig dupla galambbúg volt. ...óriási nagy különbség van a háromszéki s az udvarhelyszéki kapuk között mind ácsolásban, mind a mintakincsben... Az eredeti háromszéki vagy csernátoni kapuk egynyílósak vótak, egyszerre nyílt a nagyszárny és a kicsike. ...A sapkafa felé kerülnek a keresztgerendák, s arra jön a galambbúg... Mi a háromszékieket szeretnők tovább éltetni, me ezek monumentálisabbak, ...az udvarhelyi kapuk mellett óriáskapuk ...Gyergyóban inkább fenyőfából próbálják összeállítani, de egészen egyszerűen ott is..." A gyergyói kapuk újabb keletűek, s másként, szerkezeti szempontból kevésbé megfelelőképpen kötöttek. "...Ha a mintakincseket figyeljük meg, az udvarhelyi kapuknál általában több inda indul ki egy virágcserépből, vagy csak úgy több inda megy felfele, és sűrűbb mintával van telefaragva, míg a háromszékieknél egyetlenegy inda kígyózik felfelé. De Udvarhelyen is, itt is közös jellemző a kapufaragásra az, hogy ...a teljesen lapos relief-faragást használtak. ..Udvarhelyen a kaputükör egészen zárt felület, amibe nagyon szép motívumot faragtak, ...a kapuzábékra a fölfutó tulipánt kerül, ...s vannak ilyen kacsszűrségek, levelekkel, aminek a tetejin helyezkedik el a pálmadísz. A kiskapu fölött ...az úgynevezett életfadíszítés foglal helyet..." A belülről egyszerű, minden cifraságtól mentes kapu kifele néző oldalán applikációkkal, faragásokkal gazdagon díszített. Az egy-egy székely család által lakott telket, a "belsőséget", az ott álló házat, s gazdaságot körbefogó kerítéshez épített kapu két világ, az udvartelket jelentő "élet" és az azt fenyegethető külső világ határán áll összetett, kétosztású építményként egyesítve a bezár jelentésű ótörök kapu és a nyílást jelentő finnugor eredetű: ajtó szavainkkal megjelölt tárgyakat. Ez a Péterfy László áltaI is megfogalmazott kettősség azonban más szempontból is jellemző rájuk. A kapuk szerkezeti felépítésükben az európai ácsmesterség, építési technika jegyeit hordozzák magukon, míg a díszítmények, kifaragott motívumok, virágok, indák, a különböző jelképek rendszere egy más világ tükrei, s a keletről érkezett magyarság honfoglalás előtti hagyományvilágában gyökerezik.
Tehát eredetét vizsgálva nem különlegesen székely vagy magyar a galambbúgos nagykapu, hanem ahogy Győrffy István megfogalmazta: a kapun "magyar legfeljebb az, amit ráfaragtunk".

"...Ezen curialis helyre ...vagyon cserefából készített, háromlábú, megrongyolt zsendelyfedél alatt lévő galambbúgos kapu, melyre kívülről sok virágok vagynak metszve s azok között a kiskapu felett is Teleki címer is felvágatott..." A kötött nagykapu a családot, a nemzetséget, esetleg egy népcsoportot, annak viszonylagos különállását is jelképezte azontúl, hogy az építtetők, a faragók, tehát egy adott társadalmi réteg hitvilága, szemlélete, ízlése is kiolvasható a díszítésekből. Bár e motívumkincs kiteljesedése talán leginkább a fa növekedéséhez hasonlítható, mely életképtelen a gyökerei nélkül, de egyben ki van teve a körülötte jelentkező összes környezeti hatásnak. Ez a folyamat egy olyan, korábban egységes "népi kultúra", világszemlélet tükröződése, mely csak a korabeli templomok, kúriák festett, faragott kő, fa belső, külső tartozékaival, ajtókereteivel, kapuival, mennyezeteivel, berendezéseivel, falvak épületeivel, temetők sírjeleivel, s a népélet más - ha töredékesen, de még meglevő - szellemi és tárgyi emlékével együtt értékelhető hitelesen. Igaz, csak akkor, ha ezt a már egyre nehezebben értelmezhető jelképrendszert nem kizárólagosan a valóban ősi világmagyarázó, keleti mítoszokból, hiedelmekből öröklődöttnek tartjuk. A székelyföldi, fedett kapukat illetően pedig nem tekinthetünk el attól a fontos ténytől sem, hogy e jelképrendszer egyes elemeit díszítő motívumaiban hordozó, de a mai ismereteink szerint a tárgyalt, s a keleti, hagyományos faépítményektől teljesen elütő szerkezeti felépítésű kapukat a magyarság a honfoglalás előtt valószínűleg nem építhetett. Azt, hogy másmilyent emeltek-e, nem tudjuk, csak a kapu szavunk ótörök, tehát honfoglalás előtti eredete igazolható.

A kapuépítés, kapuállítás hagyománya, igénye az egyre erősödő erózió ellenére még él az erdélyi magyarság körében, s a régi kapuk mellett vagy helyettük - ha ritkábban is - készülnek az újak. Talán nem szorul különösebb magyarázatra ez a jelenség, ha arra gondolunk, hogy ennek az évszázadokkal ezelőtt Európa nagy részén elterjedt s alkalmazott kapufajtának legszebb, legfestőibb, szerkezetileg is legimpozánsabb példányait számosabb előfordulásban Erdélyben építették, faragták és őrizték meg helyenként mind a mai napig, míg Európában lassan az emléke is elhalványult. Ez pedig Viski Karoly szerint a székely nép kiváltságos helyzete, katonai foglalkozása és jó néhányuk fafaragó kedve, s az építkezésbeli tehetsége szerencsés egybeesésének köszönhető. A múlt század közepétől a szóban forgó építmény tudós utazók leírásainak, beszámolóinak köszönhetően székelykapuként rögzült a magyarság köztudatában, bar eredetét illetően ez a kapufajta nem magyar vagy székely, mert a fedett, kötött nagykapunak a székelyföldi galambbúgos nem az egyetlen változata.

Századunkban a galambbúgos nagykapu a több nemzetiségű Erdélyben a székelység egyik, az identitásuk megtartását a külvilág fele közvetítő jelképe lett. Keletkezesük, kiteljesedésük az erdélyi magyarság kultúrateremtő és közvetítő tevékenységének köszönhető. Fennmaradásukkal egy sajátos nemzeti lét humánus, természetes környezetének továbbélésében és harmonikusabb fejlődésében lehet nagy szerepük, hiszen ezek a kapuk az "életek díszei", és mindenütt fennen hirdetik a költő, Magyari Lajos szavaival, aki Kapuállítók című versében ezt írja:

Nap gyúl ki rajtam, csillagok,  vigyázom nagyon a megjövőt.
tündökölni, húnyni, szólni -   Nyárra ősz, tél hull az őszre ...
mert én marasztom az elmenőt, "Áldás a bejövőre, béke a kimenőre".

Kapcsolódó weboldalak:
www.pannonfogat.hu
 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Kapcsolodó cikkek:



Add a Facebook-hoz

eXTReMe Tracker

Add to Google

Bookmark and Share

Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpont

Élő vár zemplénben!

Tolcsvai Szirmay—Waldbott-kastély Látogatóközpont

Regéci Vár és Látogatóközpont

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.