Ez a vadregényes táj már a honfoglaló magyaroknak is megtetszett, hiszen a 9. sz-tól éltek itt. A XIV. században templomos helyként szerepel, 1404-től a Perényiek birtoka, majd 1604 után a Rákócziakhoz kerül.

A hódoltság idejében sokat szenved, de a török veszély elmúltával sem fordul jobbra a sora. Felhőszakadás, pestisjárvány, kolera tizedeli lakóit.

A XIX. sz-ban mezőváros, de hanyatlása miatt később visszaminősítik. Szirmay Ödön gyógyfürdőt építtet, az itt talált kénes, vasas, timsós vízre. A XVIII. sz. végétől postahivatal működött, melynek első postamestere Kossuth Lajos unokája volt; Wéber András.

Múltbéli jelentőségét, szerepét műemlékei ill. műemlék jellegű épületei jól mutatják. Nem ritka manapság, hogy itt vesznek házat a városiak, s ide költöznek nyárra. Akár merre indulunk az út sosem egyenes, de ha az lenne, talán elsietnénk a régi szépségüket, bájukat őrző felújított vagy arra váró házak előtt. Meg kell állnunk a települést díszítő, fából készült tárgyak előtt. Zemplén különleges fáit használja alkotójuk, s keresi lelküket. Teremtményeit látva úgy érezzük meg is találta.

Nyaranta a kultúra is ideköltözik a hegyek, s erdők közé. De bárhol állunk meg a faluban nyári napnak alkonyulatánál a látvány marasztal.

Nézzük meg azokat az épületeket, melyek hajdan nagy jelentőségűek voltak!
Ilyen például a szépen gondozott parkkal körülvett Budaházi-Fekete kúria, mely a 17. sz. barokk stílusát mutatja, s későbbi bővítések után igényesen helyreállították. A főutca első látnivalója a Szirmay-kastély, melynek késő barokk épülete ma református szeretetotthon.

A település felett a dombokon szőlők sorjáznak, ne felejtsük azt sem, hogy Hegyalján járunk! Azt mondják, minden bajra gyógyír az itt főzött muskotályos törkölypálinka. Magas a saját cukortartalma, s így jobban kiadja a muskotályízt, mint a bor. Egészségükre!