Csodaszép vidéken járunk, egy kis zempléni falucskában, Erdőhorvátiban. Már a neve is sejteti, hogy miről nevezték el. Az erdővel benőtt területen letelepedett horvát származású lakókra utal.

Hogy az első kerek perecet ki sütötte, nem tudjuk, de azt igen, hogy sokan éltek korábban abból, hogy a perecet zempléni városok vásáraira vitték. A portékának nemcsak a formája, hanem az elkészítési módja is különleges! Kétféle perec ismert: a sima, más néven böjtös, ill. a tojásos, ez utóbbi azonban ritka. Minden egyes perecet kézzel formáznak, vízben megfőzik, falapátra kerül, s így teszik a hagyományos búbos kemencébe. Ha megszáradtak a karikák, lekerülnek a kemence aljába, ahol forgatás mellett szép ropogósra sülnek. Tizenöt kerek perec alkot egy füzért. Az igazi erdőhorváti perec 8 cm átmérőjű, ha megroppantjuk négyfelé törik.

A község első okleveles említése 1398-ból származik. A község határában a pálos rend 1353-ban építtetett zárdát, melynek csekély romjai ma is láthatók. Később a husziták foglalják el a területet, s csak Mátyás király szerzi vissza. Később, a birtok elkobzásáig a Rákócziak tulajdona.

A hagyomány szerint, a pálosok megjelenése óta a katolikusoknak már volt fából készült temploma. Többször cserél gazdát, de jelenlegi templomuk is 1787-ben épült. A reformáció térhódításakor a református egyház is hamar gyökeret ereszt.

Ha a kerek perec után szomjas az erre járó, a község belsejében látványos pincesor húzódik, s egészen biztos, hogy nem lesz mindegyik lelakatolva!