A terület az őskortól lakott, ezt bronzkori leletanyag bizonyítja. Területe egyike a legtekintélyesebb kőkori telepeknek. Az úgynevezett Várdombon a neolit korból származó védmű, földvár-pogányvár maradványai tisztán kivehetőek. Dobsza szláv eredetű név, így valószínű hogy az első lakosai, akiktől a nevét kapta szlovákok voltak, Doza, Dobsa, Dompsa alakban találjuk középkori oklevelekben. A középkorban királyi birtok volt (1219), egyik dombján földvár állt. Dobsza az akkori vizsolyi kerülethez tarzozott. 1332-ben már plébániája volt, Gábor dobszai plébánost említik az 1332-37 évi pápai tizedjegyzékben. A [[[15. század|XV. század]] elején a Dobszai család birtoka, 1427-ben e családnak 22 jobbágy portája volt a községben. 1459-ben a község Csobádi Simon tulajdonában volt, amit (hűtlensége miatt) 1482-ben Szepesi Mihály nyert el. A török hódoltság alatt a törökök kifosztották. A községben 1715-ben csak 2 jobbágy és 2 zsellér család lakott, majd a XVIII. század közepén települt újra. 1720-ban vízimalmát említik. 1833-ban 118 háza, 907 római katolikus és református lakósa és egy református temploma volt. A falu bortermeléséről volt ismert, földesura a Bárczay és a Máriássy család. 1920-ig a lakosság létszáma 1347 főre emelkedett, majd a községet villamosították, vágóhidat és vízierőművet létesítettek.

Ma népszerű üdülőhely a Hernád folyó partján.