A szőlőpásztor „kellékei”: kunyhó, kelep, a karima….

A kunyhó, a kelep a szőlőpásztor felszerelését kiegészítő föltétlen kellék volt, amely igen fontos szerepet játszott a „pásztor”hivatal viselése alatt. Ez kísérte őt az első lépésétől az utolsóig, amíg az őrzésben naponként „kerülget” vagy „rigózni ment”.
Mikor a szőlők őrzése megkezdődött szigorú parancsba kapta, hogy 8 nap leforgása alatt az őrzésben lévő tötvényen a kunyhót elkészítse. S a szabadulásig minden nap reggel, délbe, és este a csattogtató keleppel a szokásos verseket eljátssza ill. elkelepelje. Ezek után a szükséges kerülést el ne mulassza.
Először kelepet csinált. Ez úgy nézett ki, mint a gyermekjáték kereplő. Két félét készített; csattogtatót és röhögőt, a csattogtatóval a tötvényen taktusra lehetett kelepelni, míg a röhögővel a kerülésnél csak rigózni lehetett. Ez nem volt modulálható, ez mindig egyformán röhögött.
A kunyhót a tötvényre kellett fölépíteni, amely az őrzés közepén, egy kiemelkedő helyen, magasan összerakott kövekből, bástyaszerű töltésből állott, amelynek a teteje, mint egy kényelmes terasz, elegyengetett földdel volt megtöltve.
A kunyhó úgy nézett ki, mint egy óriáslegyező, melynek közepét félkörben kivágták. Ez volt a kunyhó eleje, vagy karimája. Oldalfalai, mennyezete paticsból, mogyoró-és fűzfavesszőből volt fonva, s agyagos sárral betapasztva. Ez az egyszerű, fehérre meszelt, ízléses kalap remekül mutatott a szőlők smaragdján.
Bútorzata egy agyagból összekevert fekvőhely volt, amelyet moha borított be. Ezen volt elhelyezve a pásztor „csurapéja”, parittyája és dohánya. A tetőbe beszúrkálva állta a nyársak a „csurdításhoz”, azaz a szalonnasütéshez. A csattogó és a röhögő kinn állottak a karima tornácán.
Késő ősszel, mikor az utolsó fürtöt is leszedték, gyönyörködve nézték a falu lakói, hogyan gyullad ki itt-ott a nagy gonddal felépített kunyhó. A pásztor puskával a kezében nézte a lángnyelvek játékát. Ez volt a „szabadulás” jele, mely minden pásztornál ünnepélyesen, lövöldözés és díszkelepelés között történt.
Örömünnep volt ez, mert a felelősség terhe leesett ezzel a pásztor válláról. No, meg másnap reggel beszedhette már a „pásztorbért”.